A házinyulak ivóvízigénye

A nyulak számára nélkülözhetetlen az ivóvíz a szervezetükben lejátszódó életfolyamatokhoz. Vízre van szükségük a különböző szervek és szövetek felépítéséhez és működéséhez. A kilélegzett levegővel, a bőrön keresztül való párolgással, a vizelettel, a bélsárral, továbbá a termelt tejjel nagy mennyiségű vizet veszít az állat. Különösen nagy mennyiségű ivóvizet igényelnek a szoptató anyanyulak, amelyek naponta akár 1-1,5 l vizet is elfogyasztanak.

A nyulak a takarmány víztartalmából (vegetációs víz) és az ivóvízből fedezik vízszükségletüket. Általánosan elmondható, hogy a házinyúl 1 kg takarmány szárazanyagra számítva a vegetációs vízzel együtt naponta 1,5-2,0 liter ivóvizet igényel. Éppen ezért a nyulak előtt mindig legyen tiszta ivóvíz, amelynek szagtalannak, jóizűnek ,és fertőző csíráktól mentesnek kell lennie. Az ivóvíz hőmérséklete 10-15 ºC. Ha túl hideg vízből egyszerre sokat iszik az állat, akkor gyomor,- bélhurut, sőt elvetélés is jelentkezhet. A langyos víz viszont nem üdít kellően, és az állat nem iszik eleget.

A víz hőmérsékletének fontosságát Duperray és munkatársai (1998) kísérleti eredményeikben igazolták. Normál (17-19 ºC) hőmérsékleten tartott anya- és növendéknyulak termelését hasonlították össze olyan egyedekkel, amelyeket meleg épületben (nappal 30-32 ºC, éjjel 25 ºC) helyeztek el, és a teremhőmérséklettel megegyező, illetve hűtött (18-19 ºC) vizet ihattak. A magas hőmérsékleti környezet a legtöbb termelési tulajdonságra negatívan hatott. Így a választási- és vágási súly 19, illetve 16 %-kal csökkent. A hőstressz kedvezőtlen hatása az ivóvíz hűtésével mérsékelhető. A kísérlet eredményei alapján a meleg istállóban tartott és meleg ivóvizet fogyasztó nyulakkal szemben a hűtött vizet fogyasztók vemhesülési aránya 70 %-ról 85 %-ra nőtt. Ezen kívül nőtt a választási súly, a napi súlygyarapodás és a takarmány-hasznosítás is javult.

A folyamatos vízellátás szükségességét újabb kutatási eredmények is alátámasztják. Verdelhan és munkatársai (2004) a nyulak korlátozott ivóvízellátásának a takarmányfogyasztásra gyakorolt hatását vizsgálták. 4 csoportra osztották a hízónyulakat. A kontroll csoport ad libitum, míg a másik 3 csoportban anyulak 1 óra 30 perces, 2 óra 30 perces és 4 órás időszakban kaptak naponta ivóvizet. A napi vízfogyasztás 62, 72 illetve 87 %-ra csökkent a kontroll csoportéhoz képest. A takarmányfelvétel pedig 78, 83 és 87 %-ra esett vissza.

Boisot és munkatársai (2004) hízónyulak korlátozott ivóvízellátásának hatását vizsgálták a súlygyarapodásra, elhullási arányra és vízfogyasztásra. A kontroll csoport egyedei a nap 24 órájában, a kísérleti csoportok napi 2, illetve 3 órában kaptak vizet. A teljes hízlalási időszak alatt a súlygyarapodás a vizsgált csoportokban 10, és 8,5 %-kal, a vízfogyasztás 18,1, illetve 14,6%-kal csökkent a kontrolléhoz képest. Elhullás a vizsgált időszakban elenyésző mennyiségben fordult elő, minden csoportban hasonlóan alakult.

Összességében elmondható, hogy a folyamatos ivóvízellátásszinte minden termelési mutatót javít. Csak akkor léphet fel megbetegedés (pl.. hasmenés), ha nagy időközökben hirtelen, sok vízhez jutnak egyszerre és emellett jelentős mennyiségű zöldtakarmányt is fogyasztanak.