Magyar óriás nyúl

A magyar óriás az egyetlen elismert, őshonosnak elfogadott nyúlfajtánk. Magyarországon az 1900-as évek elején elsősorban középnagy testű, vadas színű parlagi nyulakat tartottak, extenzív körülmények között. A nyulakat szabadban elhelyezett ketrecekben vagy vermekben helyezték el, a takarmányozás abrak-, szénaféléken, zöldtakarmányokon alapult.

A századforduló környékén a fajta nemesítése céljából flamand óriás nyulakat importáltak az országba. Néhány generáció után a fajta kettévált. Egyes tenyésztők tovább folytatták az óriással történő fajtaátalakító keresztezést, aminek eredményeképpen nyulaik egyre inkább a belga óriáshoz kezdtek hasonlítani. Mások viszont egy-két generáció után a fajtát önmagában tenyésztették. Így egy kisebb testű, zömök, rövidebb fülű változat jött létre, amelyet sokáig magyar vadasnak neveztek.

A nagyobb testű típus élősúlya 7-9 kg, a kisebbé 5-7 kg közötti. A termelők jobb gazdasági tulajdonságai miatt inkább a kisebb testű típust kedvelik. Nemzetközi szinten a magyar óriást nemzeti fajtának fogadják el, és meghatározásában inkább az eredeti típusához (belga óriás, német óriás) viszonyítják. Mindkét európai standard ennek fényében határozta meg a magyar óriás fajtát, a kisebb testű változatot viszont nem fogadják el. A magyar óriásnak csak a vadas színű változata elismert. Az ideális kifejlett kori testsúly 6,5 kg fölötti. A fajta termelési eredményei gyengék, a születéskori alomszám 5-6, a vágási kitermelés 45-50 % közötti. Ezzel az áll összefüggésben, hogy a fajtát extenzív körülmények között tartották. A teljesítményük javítására nem fordítottak megfelelő hangsúlyt.

Az árutermelésben nem várható tőle jelentős szerep, fenntartását és szervezettebb tenyésztését hivatalosan támogatják. A fajta fenntartását a Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet fogja össze.