Házinyulak mesterséges termékenyítése

Az állattenyésztésben a mesterséges termékenyítés bevezetésével új távlatok nyíltak meg. Így volt ez a nyúltenyésztésben is, ahol az alkalmazása számos előnnyel bír. Egy-egy baktól levett ondóval tízszer-húszszor több anyanyúl termékenyíthető, mint természetes fedeztetéssel. Így akár egy baktól évente 20000 utód is nyerhető, ami lehetővé teszi az egyes vonalak gyors kialakítását. Mivel egy baknyúllal akár több száz anyát is termékenyít-hetünk, így kevesebb tenyészbakra van szükség az adott telepen, kevesebb férőhelyet kell létesíteni, kisebb lesz a takarmányozási költség, kevesebb munkaerőre van szükség.

Az állomány szaporítása programozhatóvá válik, hiszen valamennyi termékenyíthető anyát egy napon tudják inszeminálni. Ez természetes fedeztetéssel lehetetlen. Több száz anyanyúl közül az összes ugyanis egyazon napon nem veszi fel a bakot, különösen igaz ez a vedlési időszakra. A termékenyítés így sokkal kevesebb időt vesz igénybe. Egy gyakorlott szakember néhány óra alatt képes 100 anyanyulat inszeminálni az ondóvétellel, minősítéssel és hígítással együtt. Ezáltal sokkal kevesebb munkaerőre van szükség a szaporítási folyamat elvégzéséhez, mint természetes fedeztetéskor.

Lehetővé válik az összes termékenyíthető anyanyúl egy nap alatt történő vemhesítése. A 12-14 nap múlva elvégzett vemhességvizsgálat során a nem vemhesülteket egyszerre lehet újratermékenyíteni. Egy hónap múlva a fialások néhány nap alatt lezajlanak. Így a dajkásítás, alomkiegyenlítés elvégzése könnyebb, a szopósnyulakat egyszerre lehet leválasztani. Megvalósítható az „all in-all out“ termelési rendszer. Ez azt jelenti, hogy az egykorú választott nyulakat egy kitakarított, kifertőtlenített istállóba telepítik, azaz a különböző korosztályú nyulak nem érintkeznek egymással. Így kisebb elhullás tapasztalható, mint ha vegyes korosztályú állatokat tartanának egy épületben.

Olyan telepre, ahol mesterséges termékenyítést folytatnak nincs szükség élő tenyészállat beszerzésre, hiszen megfelelő helyről történő spermavásárlással megoldható a vérfrissítés. Járható út az újszülött nyulak vásárlása is, amely a hibrid szülőpárok esetében terjedt el. Ezekkel megakadályozhatjuk a párzás útján terjedő betegségek (pl.: nyúlsyphilis), valamint egyéb betegségek (pasteurellosis, gombás infekciók) behurcolását az egészséges állományba.

Franciaországban és Olaszországban több olyan telepet hoztak létre ahol csak baknyulakat tartanak. Ezen telepeken több hibrid szülőpárvonal javító hatású bakjai megtalálhatók. Ezen bakok spermáját vásárolják meg a termelők, akiknek egy része nem is tart baknyulat, hanem az összes férőhelyre anyanyulat helyez el. Az ezektől a bakoktól nyert kiváló húsminőségű és szaporodóképességű tenyészállatokat saját maguk állítják elő, így élő tenyészállat beszerzésére nincs is szükség. Magyarországon is létesült egy baktelep (Gödöllőn), ahonnan a különböző fajtákhoz és hibridvonalakhoz tartozó bakok spermáit postai úton juttatják el a megrendelőkhöz. A tenyésztelepeken tartott garantáltan javító hatású tenyészbakok spermáját az árutermelő tenyészetek felé értékesítik. Ezeknek a magas genetikai értékű bakoknak a használatával jelentős genetikai előrehaladás érhető el.