Holland tarka nyúl
A világ legrégebbi fajtáinak az egyike. Jacopo Bassano (1510-1592) egyik festményén már szabályos rajzolatú holland tarka nyulak láthatók. Kitenyésztése Belgiumban történt a brabanti nyúl felhasználásával. Innen középnagytestű húsnyúlként került Angliába, majd onnan a fajta kisebb testű angol változataként Hollandiába. Innen került be a világ számos országába, így Magyarországra is. Hazánkban az 1930-as években nagy népszerűségre tett szert, majd később teljesen kiveszett. Tenyésztőszervezet több országban működik, hazánkban viszont alig tenyésztik, olykor kiállításokon jelenik meg.
A fej rajzolata a homlok fölött, a fülek előtt kezdődik és a fej két oldalán egyenletesen, kereken húzódik. Oválisan a szemek alá mehet, fedi a pofákat, és a nyakszirten végződik. A fül színes és egybefügg a pofarajzolattal. A törzs rajzolatában megkülönböztetjük a karikát, ami a hátsó testfelet jelenti, valamint a mandzsettákat. A rajzolat csipkézés nélkül fogja körbe a törzset.
A tarkaság kialakításában résztvevő gének szabad kombinálódása miatt a hollandiaknak csak 27,4 %-a lesz a standardnak megfelelő színrajzolatú, a többin a színes vagy a fehér jut túlsúlyba. A fajtának 10 színváltozata ismert, melyek közül a legismertebb a fekete-fehér, a kék-fehér és a barna-fehér. A holland tarka ideális testsúlya 2,5-3,25 kg közötti. A fajta teljesítménye kis testsúlyának köszönhetően jelentősen elmarad a húsfajtákétól. A holland tarka 28 és 35 napos testsúlya 400-450 grammtól 500-600 gramm között ingadozik. 70 napos korban 1600-1800 grammos, míg a hagyományos vágási életkorban (12 hetesen = 84 nap) 1700-2000 gramm élősúlyt érnek el. Az egy életnapra jutó súlygyarapodás 22-28 g. Vágási kihozataluk vetekszik a legjobb hibridekkel, eléri az 57-63 %-ot.
Online vevőszerzés
Profi honlapkészítés és online marketing vállalkozások, közületek, magánszemélyek részére.
- Weboldalak, blogok, webshopok
- Google barát, villámgyors megoldások
- Molbilra optimalizált egyedi megjelenés
- Marketing-támogatás, Google, FB hirdetések